2025. január 7., kedd

Sankt Wolfgang

2017.06.04.
 
Miután megérkezett a hajónk, elfoglaltuk a helyünket a zárt kabinban. Reméltük, hogy a visszaút során kicsit magunkhoz térhetünk és talán a vihar is veszít majd az erejéből. Teltek a percek és egyre közelebb értünk St. Wolfgang kikötőjéhez. Úgy tűnt részben meghallgatták kérésünket az égiek. A szél lecsendesedett, a felhőszakadás tartós esőre váltott, a túlparton ismét látszottak a hegyek. Ilyen körülmények között szálltunk partra.


A tó Szent Wolfgang regensburgi püspökről kapta nevét, aki 976 körül érkezett erre a területre. A legenda szerint Wolfgang a tó feletti, Falkenstein hegyére vonult vissza, ahol remeteként élt. Egyszer úgy határozott, hogy a fejszéjét a mélybe dobja és ahol megtalálja ott templomot építenek. A felépült templom az 1429-es tűzvész után nyerte el a mai formáját. A település leghíresebb nevezetessége és zarándokhely. Pár percre mi is betértünk, hogy láthassuk fő ékességét, a szárnyas oltárt.
 

A kinyitott szárnyakkal 6,5 méter széles és 11,2 m magas oltár A tiroli Michael Pacher alkotása. Az 1471-81 között készült oltár a gótikus szakrális művészet egyik legértékesebb alkotása. Középpontban a megkoronázott Mária könyörögve térdel a trónon ülő Krisztus előtt. Kétoldalt Szent Benedek és Szent Wolfgang alakjai láthatóak.
 

Az esernyők alá húzódva kicsit sétáltunk még a kisváros utcáin.
 
 

Az Im Weissen Rössl egy romantikus szálloda a város szívében, amely több mint 500 év óta a kiváló osztrák vendégszeretetéről híres.

A romantikus Im Weissen Rössl szálloda a hírnevét Ralph Benatzky azonos című operettjének köszönheti. A hagyományőrző hotel azonban nem a múltban learatott babérokra támaszkodik. Éppen ellenkezőleg, egy legenda, amely szüntelenül megújítja önmagát.
 
 

Ideje volt tovább indulnunk, hisz aznapra még terveztünk egy megállót.



1 megjegyzés:

  1. Az időjárás sem tudta elrontani az élményt...Milyen gyönyörű az az ampelopszisszal befuttatott ház !!!♥

    VálaszTörlés