2019. október 24., csütörtök

A Pordoi-hágó

Időpont: 2019.06.13.
A festői Karer-tó megtekintése után továbbindultunk. Egyre magasabbra törtünk, ugyanis a következő célpontunk a 2239 méter magasan található Pordoi-hágó volt.


A több mint száz éves "Dolomit-autóút" hágón áthaladó része a teljes útszakasz második legmagasabb pontja. Nagy forgalmat bonyolít le, így egész évben járható állapotban tartják. 


A Pordoi-hágó neve szorosan összefonódott a kerékpársporttal. A Giro d'Italia kerékpáros körversenyen a versenyzők három héten keresztül tekernek Olaszország tájain. A hágó többször volt már a verseny szakaszcélja, erre egy emlékmű is emlékezteti az idelátogatót.


Mögötte pedig ott tornyosult és várt ránk a Dolomitok terasza (Terraza Delle Dolomiti) a maga 2950 méteres magasságával. A hatvan személyes kabinok négy perc alatt tették meg a két állomás közti távolságot. 


Számomra mindig meglepő, hogy egy ilyen nagy súlyú és méretű kabin milyen könnyen teszi meg ezt a nagy távolságot és küzdi le a nagy szintkülönbséget. Mindezt közbenső alátámasztás nélkül! Elindultunk.


Egyre magasabbra emelkedtünk és madár perspektívából nézhettünk le a környező sziklákra. 


Nehéz elhinni, hogy az elmondások szerint két héttel korábban itt még mindent hó borított. A hirtelen jött melegben gyorsan olvadt a fehér hótömeg. Több helyen is láttunk ehhez hasonló olvadék vízeséseket.


A terasz kabinállomása egyre nagyobb méretet öltött.

  
Mi pedig egyre szebb kilátásban gyönyörködhettünk. Innen jól látszott a völgyben kanyargó út, melyen mi is ideérkeztünk.


Végül elértük az állomást. Mi kiszálltunk, majd a kabin újra megtelt immáron a visszatérő látogatókkal és elindult le a völgybe. Azt hiszem ez a fotó jól illusztrálja az imént említett nagy távolságot, szintkülönbséget és a közbenső alátámasztás nélküli kötélpályát.


A már-már viharos erősségű, de meglepően kellemes hőmérsékletű szélben elképesztően szép panoráma tárult a szemünk elé. Szemben a Marmolada, lent a völgyben pedig ott kanyargott a Dolomit-autóút.


A következő posztban mutatok még néhány fotót, melyek a teraszról készültek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése