2019. július 22., hétfő

Innsbruck - Az Esőisten játszótere

Időpont: 2019.06.11.
Alpbach, a kis alpesi falu megtekintése után az Alpok fővárosa felé vettük az irányt. A következő célpontunk Tirol tartományi székhelye, Innsbruck volt.


Az 1180-ban alapított város az Inn folyó partján fekszik, a nevét is innen kapta: Inn-hídja. Ebben a bejegyzésben a városban tett sétánk közben készült fotókból mutatok be néhányat, míg a következő részben megnézünk majd egy-két nevezetességet belülről is. 


Végigsétáltunk a Mária Terézia utcán és nem győztünk betelni a vizuális élménnyel. Elképesztően jól mutattak a színes házak az ezerméteres hegyek gyűrűjében. Az Aranytetős háztól (Goldenes Dachl) indulva, szinte méterenként vissza-visszanéztünk, hogy miként változott mögöttünk a látkép.

   



Séta közben elhaladtunk a Várostorony (Stadtturm) mellett. 


Az 51 méter magas Várostorony 1450-ben épült, őrző- és tűzjelző céllal. Jelenleg kilátóként is üzemel, ha megmásszuk a meredek kőlépcsőket. De nem árt ám vigyázni! Egy legenda szerint ugyanis a lépcsőkön olykor szellemek is járnak.



Az utca végén egy Diadalív magasodott.


A XVIII. században épült diadalív két oldala érdekes kettősséget mutat, akárcsak a színházak vidám-szomorú álarcpárja. A műemlék déli oldala Mária Terézia fia, II. Leopold császár és a spanyol Maria Ludovica eljegyzésének állít emléket. Ez a vidám oldal. Az északi (szomorú) oldal pedig Leopold édesapjának, I. Ferenc császárnak állít emléket, aki a több hétig tartó esküvő idején kapott agyvérzést és halt meg.




Azt hiszem bajban lennék, ha most hirtelen fel kellene sorolnom tíz téli olimpiai helyszínt, de valahogy Innsbruck szépen csengő neve még a gyerekkoromból megmaradt az emlékezetemben. A város kétszer adott otthont a téli játékoknak, 1964-ben és 1976-ban. A régi síugrósáncot 1999-ben lebontották és egy neves sztárépítész, Zaha Hadid tervei alapján épült fel egy új komplexum a helyén. Mi csak a városból néztünk fel a messziről is nagyon impozáns látványt nyújtó új sáncra.


Egy-egy kirakatban meglehetősen látványos módon reklámozták a régió egyik leghíresebb termékét a Swarovski-kristályt.


Séta közben, a feleségem figyelt fel erre az ötletes ivókútra. A felső részt a gazdik használhatják, míg az alsó részében a négylábú kedvencek olthatják a szomjukat.


Végezetül adós vagyok még egy magyarázattal a bejegyzés címére vonatkozólag. A fotókon látható, hogy milyen változatos volt felettünk az égbolt. Jöttek-mentek a felhők, egyik pillanatban még tiszta kék volt az ég, pár perc múlva pedig már csak szürke felhőket láttunk mindenfelé. A pár órás sétánk alatt legalább egy tucatszor eredt el az eső, legtöbbször éppen csak pár percre. Volt olyan alkalom, hogy konkrétan egy felhő sem volt felettünk, sütött a nap hét ágra és közben mégis esett. Gondolom a fenti légáramlatok hozhatták valahonnan fölénk a vízcseppeket. Nem nagyon tudtunk mit kezdeni a szituációval, de nem úgy a helyiek. Őket nem zavarta, már hozzászokhattak. Esőben is ugyanúgy jöttek-mentek, sétáltak, tolták a nyitott babakocsit és senki sem nyitott esernyőt!
Így játszadozott velünk aznap az Esőisten.

2 megjegyzés:

  1. Az 1000 méteres hegyek ölelte város színes házakkal valóban nem mindennapi látvány.
    Gondolom a hegyek közötti légáramlat okozza az eső isten játékát. :) Na, és a szellem járta torony, csupa varázsos dolgokról tudósítasz.
    Megint csak azt állapítottam meg, hogy röviden, de a lényeget mutatod be, mind a írás és képek területén.
    Nem tudom tanultál-e újságírást, de ott van ilyen szerkesztési szempont, amit nagyra értékelek, mert olvasóként végig élénken tartja fegyelmem.
    Utána néztem a Swarovski-kristálynak, köszönöm a nekem új infót. Érdekes az emberek feltaláló képessége, mindenki valami csodát rejt magában. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm a kedves szavakat, örülök ha érdekesnek találtad a posztot. Nem tanultam újságírást. Minden bejegyzésnél törekszem a lényegre, de persze van, hogy egyik-másik hosszabbra sikeredik az adott téma vagy egyéb járulékos információk miatt.
      A későbbiekben lesz majd írás (és fotók) a Swarovski kristályvilágról is :)

      Törlés