2020. április 13., hétfő

Swarovski Park

Időpont: 2019.06.16.
A kristálybolton keresztül jutottunk ki a 7,5 hektáron elterülő Swarovski Parkba. Kezdjük rögtön a bejárást az előző posztokból már megismert Óriásnál.


Ez a vizet köpő botanikus óriás vigyázza az André Heller multimédia művész által megálmodott kristályvilág bejáratát. Az Óriás mögötti területen találjuk a gyerekek paradicsomát, a játszóteret és a négyszintes, csupa üveg Játszótornyot.


Közvetlenül a tövéből felnézve, a szürke felhőzettel körítve olyan volt az üvegfelület mint egy idegen űrhajó borítása.


Természetesen az épület előtti hatalmas kör alakú szabadtéri műalkotás alapeleme is a kristálycsepp forma volt.


Továbbsétálva egy kéz alakú sövénylabirintust láttunk. Sajnos itt éppen munkálatok folytak, palánkokkal volt körbekerítve és lezárva a látogatók elől. A sziklakertből próbáltam úgy fotózni, hogy a palánkok ne látszódjanak a fotón.




A bejegyzés végére hagytam a park fő látványosságát. 2015-ben, a cégalapítás 120. évfordulóján ugyanis felújították a parkot és megduplázták az alapterületét. 


Ekkor készült el a Kristály Felhő, amely nem kevesebb mint 800.000 kristályból áll.


Napfényben a szivárvány minden színében ragyog ez a felhő. Sajnos aznap elkerült minket a napsütés, de egy alkalommal volt szerencsénk látni napsütésben is. Csak messzebbről és az autóútról.


A Felhő egy fekete medence felett lebeg, melybe egy süllyesztett járdán akár a vízszintjéig is lemehetünk.






A létesítmény Tirol leglátogatottabb látnivalója. Sok-sok millió látogatóval büszkélkedhet, így nyilván nem maradhatott ki a mi listánkból sem. Van akinek tetszik ez a mérhetetlen csillogás és van akinek talán kevésbé. A látogatás végén mi annyiban maradtunk önmagunkkal, hogy itt is jártunk és egyszer megnéztük a híres kristálybirodalmat. Számomra a park tetszett a legjobban, de természetesen ezen is sokat dobott a völgyet határoló hegyek csodálatos vonulata.

4 megjegyzés:

  1. Azt kell írjam, itt is a "sziklakert" az egyetlen olyan létesítmény, ami tetszett - mert természetes(nek látszik). Az összes többi lehet, hogy "érdekes" és nyilván különös, meg értékes is - de nem akarok belemenni, hogy az itt mutogatott értékeket mire, hogyan lehetett volna felhasználni, máshol, esetleg másoknak segítve. De régi lemez ez. A gazdagok nem ismerik a szegénységet, - ami bizony nagy kár és nem bánnám, hogy most, legalább most fordulna egy jó nagyot a világ. Sokak észhez térhetnének.
    De sajnos ebben sem hiszek. Elromlott ez az egész valahol már az ősember barlangjában. Ott is volt aki kint rekedt....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Személy szerint nekem a park tetszett, a gyönyörű zöld gyeppel, a pihenőágyakkal, a felhőbe bújó hegycsúcsokkal körítve.
      A gondolat meneteddel kapcsolatban sajnos én is úgy gondolom, hogy semmi sem fog változni...

      Törlés
  2. Tkp. nekem is ez a rész tetszik a legjobban, mert a képeken több látszik a természetből, a gyönyörű hegyvonulat, ami körülveszi az üvegcsodákat. Még képen is fantasztikus hatása van a Játszótoronynak, az Óriásnak, és a különleges Kristály Felhőnek.
    Szerintem ezek a látványosságok csupán arra szolgálnak, hogy minél több vonzata legyen a kristályoknak, ez egy jól felépített marketing, de manapság nem újdonsági forma, az eladás növelésére. Azt sem kell lebecsülni, hogy az ember fogékony bármi, akár mesterséges szépség befogadására, és ezek nagy csábítások a vásárlásra, mint a reklámok is teszik.
    Hogy én miért vagyok mentes ezektől a mesterséges szépségektől, nem tudom, így alakult az életem, és örülök is neki ma már, mert a természet szépségében még nem csalódtam. Nem értettem, hogy a húgom mennyire hódolt a bizsuk világának, és fiatal kora óta máig elengedhetetlen tartozéka a megjelenésének. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen,örülök ha tetszett a park bemutatója. Jelenleg így működik a világunk, a csapból is a reklám és a marketing folyik. Van aki fogékony ezekre és van aki kevésbé. Teljesen nem zárható ki az életünkből. Szerencsére én az utóbbiak táborát erősítem :)

      Törlés