2006. június 29., csütörtök

Séta a Sheikh Khalifa Bin Zayed sugárúton

Időpont: 2006. május
Azt mondják, hogy Dubai az arab világ gyöngyszeme. Nekem sajnos nincs összehasonlítási alapon, de azt megerősíthetem, hogy ez a fiatalnak mondható város valóban elképesztő épületekkel és építészeti megoldásokkal büszkélkedhet. A fejlődés pedig megállíthatatlan. A városban sétálva lépten-nyomon mindenfelé építkezéseket láttam, jó néhány fotón elkerülhetetlen volt a daruk látványa. Felvetődhet a kérdés, hogy erre az egy szabad napra miért éppen a sugárúton szerettem volna sétálni. Nos, két okból kifolyólag is. Az egyik ok a Burj Al-Arab épülete (erről majd később), a másik ok pedig egy korábban látott fotó a városról.

Fotó: Google Images

Az összehasonlító fotóhoz két évszám is tartozik. 1990 és 2003. Gondolom mindenki felismerte, hogy mindkét fotón ugyanaz a városrészlet látható, de 13 év különbséggel. Csak 13 év! Egészen elképesztő a különbség, nem igaz? Nos, ezt szerettem volna élőben is látni.


Mondhatnánk, hogy könnyű így fejlődni az olajból befolyó pénzekből. Talán meglepő, de ez a gazdagság elsősorban nem az olajból, hanem a nemzetközi kereskedelemből származik.


A szállásról indultam és úgy terveztem, hogy a Bur Dubai negyed végéig fogok elsétálni. Ez kb. 4,5-5 kilométeres táv lehetett légvonalban, de a kitérőim természetesen megnövelték ezt a távot. Egyébként ez egy nagyon hosszú sugárút, melyen Abu-Dhabi-ba juthatunk el.


Sok fotó készült a séta alatt, megpróbálom egy kicsit rendszerezve bemutatni őket. Ebben a bejegyzésben a toronyházakról mutatok képeket és írok néhány érdekességet.


Ez a Dubai World Trade Center. 39 emelet magas és a világ legnagyobb és legjelentősebb vállalatainak biztosít regionális székhelyet.


A sugárút, mely simán lekörözi a mi autópályáinkat! Nézzétek csak, 2x6 sáv a belvároson keresztül.


Ilyen forgalmas útvonalon nincs zebra, felüljárókon jutottam át a túloldalra.


A sugárút két oldalát gondozott sövény díszítette.



Ez a két, egymásnak szembeforduló Emirates-torony volt a másik nagy kedvencem a különleges formavilága miatt. Akkor még ez a 350 méter magas irodaház és szálloda volt a legmagasabb felhőkarcoló a Közel-Keleten.









Dusit Dubai






Ahogy előzőleg írtam, akkor még az Emirates Towers volt a térség legmagasabb felhőkarcolója, de már épült a Burj Khalifa. A tervezők a világ legmagasabb épületének álmodták meg - 828 méteres magassággal! Ez a transzparens jól szemlélteti a terveket. Jobb szélen látható a World Trade Center fehér épülete és az Emirates-torony hasáb alakja - csak a méretek végett...


2 megjegyzés:

  1. Igen. Érdekes. Fantasztikus. De annyira idegen is egyben. Semmiképp nem szeretnék itt élni és nem elsősorban a meleg miatt. Ez olyan mese-szerű, olyan mintha moziban látnék egy "megcsinált" filmet. Annyira nem az én világom. Aztán persze lehet, hogy egy fiatalabb meg el van ájulva tőle...De én már csak maradok ilyen régimódi. Érdekes, különleges - de idegen ez a világ számomra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Számomra is az "egyszer látni kell" kategória, de aztán inkább maradok az emberi léptékeknél :)

      Törlés